A Varázstárgyak legendái.
I.Rész
„„Khe’innath”: megtorlás… Milyen egyszerű szó, és mégis végtelenül tökéletes. Magába foglalja mindazt, ami csak könyvek tucatjai lennének képesek kifejezni. Megtorlás… Megbántottál, hát viseld következményét. Kárt okoztál nekem, és én kamatostul fizetem vissza…
„Enrauth”: igazság… Az erősek, a hatalmasok kiváltsága. Én hatalmas vagyok… De ha elhagyom az első betűjét, megváltozik a tartalma, és „Nrauth”, vagyis halál lesz a jelentése.
A megtorlás következménye az igazság, az igazságé a halál. Az én igazságom, a te halálod…”
Játszadozott a szavakkal. Ábrándozva rakosgatta őket egymás mellé, új, és új összefüggéseket találva. A szavak mondatokká, a mondatok fegyverré váltak elméjében. Fegyverré, melyet egy pengeműves hatékonyságával csiszolgatott immár évek óta, fegyverré, mit visszatértekor kívánt felhasználni az őt elüldözőkkel szemben. Szavak… Értő kezekben hatásosabbak, mint bármilyen kard, avagy íj. „A harc, a gyengék fegyvere.” Gondolta magában. „De Én erős vagyok!”
Komor mosollyal egy ősi, megsárgult, töredezett szélű tekercset bányászott elő az asztalán álló rózsafa ládikából, és óvatosan kigöngyölve, a tanulmányozni kezdte, mint már annyiszor az elmúlt évek során.
„És akkor Anamúr mondta Choornak vala: - Citálta mormolva - Miért irigyled tőlem a teremtés dicsőségét? Hisz néked az nem öröm, hanem kínszenvedés! A teremtményeid torzak, nem e világra valók. A szíved mélyén rejlő sötétség szülte őket, gonoszak és alattomosak, és gyermekeim életére törnek! Mondd miért?
És akkor Choor eképp válaszolt vala: - Mert nem tűrhetem, hogy e világot csak a te gyermekeid lakják! Az erdők, smaragdzöld síkságok téged tükröznek, hát legyenek a tiéd! De a hegyek, és mélyük az én kezem nyomát viselik! Miért telepítetted gyermekeid a hegyeim mélyére? Az élethez, és a halálhoz az enyéimnek is joguk van. Nem hagyhatják, hogy a tieid uralkodjanak rajtuk!
És akkor Anamúr haraggal mondta vala: - Miért akarsz háborút? Hisz testvéri szeretettel szeretlek! Legyen! Eltaszítlak magamtól, életem, a halálod lészen!
Imígyen szólott a Nagyúr, s szavait tett követte. Gyermekei, az Elfek, a Törpék, és az Emberek, attól kezdve állandó csaták közepette éltek, Choor gyermekeivel: a Sötét elfekkel, az Orkokkal, és az Élőholtak népével.
Hogy segítse népét, Anamúr varázstárgyakat alkotott: A Bátrak kardját, mely erőt, és bátorságot ad, a Hit vértjét, mely hitet, és védelmet, a Bőség szaruját, és a Törpecsákányt, mi gazdagságot hozott. De Choor is megalkotá tárgyait: a Pengeélt, mely a fegyverek erejét növelé, az Éjpalástot, mely elleplezi a figyelő tekintetek elől a rabló seregeket, a Halotti maszkot, minek látványa félelmet szül az ellenség szívében, és a Pénzes erszényt, a soha ki nem apadót. És e tárgyak szétszóródtak a gyermekek közt…”
Sóhajtva ejtette az asztalra a pergament.
Kicsiny birodalmát üszkös pusztasággá gyalázták a szomszédos birodalmak, és miért? Mert országának egy kicsiny zugában mágusai megtalálták az Istenek egy játékszerét! Kezdetben örült neki… Népének hitet, katonáinak erőt adott, de nem kellett sok hozzá, és visszájára fordult az öröm. Túl hamar kiderült, mit őriz kincsei közt. Földjét riasztó hirtelenséggel lepték el a környező nagyhatalmak kémei, kik egyre másra küldözgették mágikus jelentéseiket, pedig tudhatták: ha lebuknak, acél, és tőke várja őket a khoórok árnyékában… Aztán egy szép napon, mágusai futva hozták a hírt: három birodalom is megindult országa ellen. Ekkor döbbent rá, hogy az Istenek ajándéka, egyben átok is. Nem a békét szolgálják, hanem a háborút, mindegy, hogy Anamúr, avagy Choor által alkotott tárgyról van szó. Anamúr, és Choor… Ellenségeik egymásnak, holott testvérként születtek. Hogy hol, mikor fajult gyűlöletté köztük a testvéri szeretet, már az eónok homályába vész… És ez még nem lenne oly nagy baj, de az egymás elleni intrikákba belevonták gyermekeiket is. Ők pedig öldösik is egymást szorgalmasan… Elég csak meghallgatni a híreket. Nincs oly nap, hogy ne érjen valakit támadás e világban. Nincs oly nap, hogy ne vonuljanak seregek keresztül kasul az utakon, hogy azután fogvicsorítva küzdjenek uralkodójuk igazáért! A csata után, légyen az nyertes, avagy vesztes, úgy térnek haza, hogy nem tudják: országuk áll e még?... Békés gazdaságnak itt nincs helye, a képlet egyszerű: Ölj, vagy téged ölnek meg! És mégis, furcsamód sosem apad el az erő, nem fogy a nép, hanem szaporodik!
Az összefüggés megint csak nyilvánvalóan egyszerű, gondolta magában, Anamúrnak lélek, Choornak vér kell, különben feloldódnak a végtelen éjben, és lényük az, mi e világot egyben tartja. Ők pedig Fordulókon át küzdenek egymással, annak tudatában: ha egyikük elpusztul, vele pusztul a másik is… Mégis harcolnak, teremtményeik által, nap mint nap, mely csaták a végén egyetlen hatalmas küzdelemben teljesednek ki, hol égig ér a tűz, és irdatlan erők feszülnek egymásnak az elesettek halmain… De itt a vég egyben kezdet is. Egy új korszak, egy új Forduló kezdete, ahol az Istenek akaratát a Szent, az Admin teljesíti be, értelmet adva az országok létezésének. És kezdődik minden elölről, mélázott tovább, az utakat ismét ellepik a vándorló seregek, kik vonulás közben sosem találkoznak…
Az első támadást épphogy felfogta kicsiny serege, de a másik kettő teljesen szétzilálta védelmét. Falvait, szántóit felégették, népét leölték, de ő megmenekült. Napokon át keresték, miközben ő palotájának romjai között bujkálva küzdött a túlélésért… Megmenekült, hogy alászálljon a pokolba, oda, hol az elfeledett, szétzúzott, elhagyott birodalmak vannak. Alászállt, hogy tudást, tapasztalatot gyűjtsön, alászállt, hogy túléljen, hogy visszavághasson.
De most visszatért. Hatalmas mágia feszül mögötte, mint marásra kész kígyó, mely mérgét az egyetlen, mindent eldöntő szúrásra tartogatja! Régen, gyalogos, és könnyűlovas csapatokkal próbálta védelmezni határait, most lovagjai felett angyalok lebegnek, kik készek lesújtani lángpallosaikkal mindenkire, ki ellenáll. És hogy ez az elfek erdejében, vagy az orkok hegyei közt következik be, oly mindegy…
- Enyém a bosszúállás!- gondolta, miközben kilépett újonnan épített palotája széles erkélyére, büszkén hallgatva a palota előtti téren a nevét skandáló tömeget, és tudta:
Nincs ki megálljon birodalma nagysága előtt!
Szerző: Lion.
Vissza a Főoldalra
folyt.köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
