A Kárhozottak Gyermeke 
                  
    I.FEJEZET 
 

  "Keserves út.Fölséges mégis.
  Ez már az Anti-Krisztus útja.
  Aki elvásik feketén,muszájul,
  szörnyűn másokért:
  Hogy a Jövőt Fehérnek tudja."
( Ady Endre )

"Tudom mert ott voltam.Láttam mert ott voltam.Most is élek...azért mert ott voltam."

Az Ókori Birodalom hanyatlásának idején a Középkor hajnalán,valahol Európában a jövőbeni Lienz Város helyén:
A települést körül ölelő hegykoszorú kopasz csúcsai halvány vörös színben izzodtak,mintha a pokol tüze tört volna föl a föld mélyéből.
A városka öt templomának tornyai mint Isten kezének kinyújtott ujjai sápadtan meredtek az ég felé ahonnan a lenyugvó hold árnya és a felkelő nap gyenge fénye megvilágította őket.A kereszténység erős bástyája volt ez a hegyekkel körül zárt hely.Az itt élők hosszú keserves munkával építették föl templomaikat a sziklás hegység hatalmas és erős kőtömbjeiből.Számukra az öt templom,öt olyan szentélyt jelentett,melyek körülvéve városukat szerintük megvédi őket a külvilág borzalmaitól.A vándorló emberevő barbár törzsektől,a hitetlen szétszéledt rómaiak kegyetlenkedéseitől és a hegyek mögött lakó szörnyű nem evilági lényektől.
A főtéren fa építmény állt,melyet hatalmas tömeg vett körül.A hajnali csípős hidegben a nők hosszú fekete ruhát,a férfiak pedig  egyszerű díszítés nélküli öltözéket viseltek.
Csend volt.Tekintetét mindenki a város közepén található templom bejáratára szegezte,melynek ajtajai zárva voltak.A hatalmas épületben az oltár előtt, durva szövésű arcát elfedő ruhában egy nő térdepelt lehajtott fejjel.

-  Utoljára kérdezem.Jezabel Crizlen bűnösnek érzed -e magad több ember haláláért akiket megbabonáztál?Egyeszséget kötöttél-e a Sátánnal?Válaszolj Isten színe előtt leányom és könnyíts a lelkeden   -  hangzott a pap hangja a templom oltárjáról.

A lány hallkan megszólalt.
-  Nem...Nem érzem magam bűnösnek.Azok az emberek betegek voltak.Elérte őket a fekete-halál.Csak próbáltam rajtuk segíteni.Volt akiket sikerült meggyógyítanom.

-  Badarság! - szólt közbe a pap éles hangja.  -  Azokat is meg akartad bűvölni.Gyónd meg bűneidet!

-  Nincs mit meggyónnom.Hiszek Istenben,és hiszem azt hogy Ő is hisz bennem.Hiszek Istenben aki a Világot teremtette,és hiszek a Sátánban is akit az Ur alkotott és eltaszított magától.

-  Ez Istenkáromlás - szakította meg a pap kiáltása a lány szavait.

A nő mintha nem is hallotta volna a papot tovább folytatta.
-  A halál nem tesz különbséget az emberek között.Nála nincs gazdag,és nincs szegény.Ha eljön az ideje mindenkire egyformán lesújt,és magával ragadja.
Nem prófétál,nem ígérget.
Nem kéri hogy kínozd magad,és szegénységben élj.Nem kér,de nem is ad.Ő az Isten földi végrehajtója aki nem tesz mást,csak beteljesíti az Ur által előírt végzetet ha eljön az idő.
Atyám  -  folytatta a lány,de most kicsit erősebb hangon  -  sok szörnyűséges,és borzalmas dolgokat láttam a hegyeken túl.De azok akik kint vannak nem kímélnek sem Embert sem Istent,és nem félnek még a Haláltól sem.A várost csak a fekete seregvédheti meg,köss vele szövetséget.

A pap arcát megvetés és undor torzította el.
  - Vigyétek  -  kiáltotta,majd kezével intett két sötét ruhás alaknak,akik az oltár mögötti oszlopnál a háttérben álltak szótlanul.

  - Csak egy szót!  - kiáltotta a nő,miközben erős kezek durván fölrángatták a földről.  -  Utolsó kívánságom mielőtt meghalok az,hogy a máglyán szememet ne kössék be,az arcomat ne födjék el.

  - Hát legyen  -  szólt a rideg hang,majd elindultak a templom hosszú folyosóján.
                                                                                                                                         -   2   -

A kinti csendet megtörve lassan éles nyikorgó hangot adva kitárult a nehézvasból készült hatalmas kétszárnyú ajtó,majd a templom lépcsőjén megjelent a nő két fekete csuklyás férfival.
Méltóságteljesen követte őket a pap.
Az eddig mozdulatlanul várakozó tömeg életre kelt.A hangzavartól visszhangzott a tér.
Ökölbe szorított kezek emelkedtek a magasba,és tűntek el újra meg újra.A gyűlölködő pillantások szinte ölni tudtak volna.
A menet lassan haladt a máglya felé.A lány lehajtott fejjel haladt elől.
Annak ellenére hogy a fáradság és a kínzások miatt testének minden mozdulata gyötrő fájdalmat okozott neki,így is látszott finoman gyengéd járása.
Az emelvény tetején a pap kezét fölemelve csendet parancsolt.Az ordibáló,gyűlölködő tömeg lecsendesedett.

-  Jezabel Crizlen a Sátánnal történő szövetkezés bűne miatt máglya általi halálra ítéllek.Megkívánod -é gyónni bűneidet Isten és a nyilvánosság színe előtt?

A nő fejével nemet intett.

-  A bűnös utolsó kívánsága az volt,hogy arcát ne födjük el.  -  fejezte be a pap.

A két sötét ruhás alak a lány hátra kötözött kezeit kioldotta,majd mielőtt a máglyához kötözhették volna a testét,váratlan esemény történt.
A nő hirtelen ledobta fejéről a csukját,majd lerángatta magáról a durva vászonruhát.
Piszokkal és vérfoltokkal teli,de még így is hófehér földig érő ruhát viselt.
Hosszú fekete haja kibomlott,barna szemei megvetően néztek le a tömegre.

-  Szabadon akarok meghalni!  -  kiáltotta.  -  Fedetlen arccal és fedetlen testtel.Halálom utolsó pillanatában is boldogabb leszek mint ti,akik pokrócba burkolózva relytitek el arcotokat és testeteket,majd esténként a sarokba kuporogva imádkoztok Istenhez kegyelemért.Ne kegyelmet kérjetek,hanem őszintén szabadon éljetek!

A tömeg mint egy hullamzó tenger felbolydult,forrongott.
A Jezabel felemelt fejjel némán állt az oszlophoz ahová a bokájánál,a derekánál és a nyakánál odakötözték.
A pap két karját a magasba emelte és valamit kiáltott,amit a hangzavar miatt nem lehetett érteni.Az emberek a téren lassan lecsendesedtek,már csak egy-két morgás hangzott innen-onnan.
Isten szolgája körbe járta a nőt,aki gyönyörű volt és elszánt.
Barna szemei tűzben égtek.
Csuhája alól a pap egy bőrkötésű vastag könyvet vett elő,melyet a magasba emelt.

-  A Sátán Könyve!Veled fog elégni Te Pokolszülötte!  -  kiáltotta.

Aférfiak és a nők szinte egyszerre felkiálltottak,sikoltottak amikor megpillantották.Egyesek eltakarták a szemüket,mások arccal a földre borultak hogy ne lássák.A Könyv fedlapjába ember számára ismeretlen díszes betűk,és egy furcsa ábra volt belevésve.   

-  A Sátán Könyve!Itt a bizonyíték!  -  kiabálta a pap önkívületben,mintha soha nem akarná abbahagyni.

Ebben a pillanatban világos lett.
Vörös fényt árasztott magából a szurdok mögött lévő sziklás ormon álló félig kész  romos Vár.
A föld  szinte megmozdult az emberek talpa alatt.Mély morajlás tört elő,mely fokozatosan erősödött,mintha valami közeledne.      

Harci lovak patáinak súlyos dübörgése hallatszott a távolból mint egy földrengés.
A nehézfegyverek és gazdáik fém öltözéke meg-megcsörrent a hajnali csöndben.
A tömegben az ismeretlentől való félelem rettegéssé változott.
Hirtelen jelentek  meg a várost körülvevő ködfelhőből.
A hatalmas sereg egyenesen a főtér felé tartott.
A lovasok egy része a tömeg közé vágtatott egészen az emelvényig.Az emberek menekültek,félrehúzódtak a lovak pedig mint földöntúli szörnyek a felkelő nap fényében vöröset fújtattak.A "Halál Seregét" - mert csak így hívták őket a városlakók - egy fekete vértbe öltözött hatalmas termetű lovas vezette.A  harcosok arcát nem lehetett látni.
A levegőben érezhető volt az a feszültséggel teljes,kimondhatatlanul szörnyű rettegés amely a jelenlévőkön úrrá lett.

- A Könyv az enyém!  -  szólt mennydörgő hangon a vezér és kinyújtotta érte vaskesztyűs kezét,miközben fekete lova a magasba ágaskodott mintha szét akarná rúgni az emelvényt.

A pap a testéhez szorította az előbb még magasba tartott tárgyat,majd hátrálni kezdett.

-  A Könyv az enyém  -  ismételte a lovas,furcsán félelmetkeltő hangon.
A pap egész teste reszketett,arcát verejték öntötte el.Lassan térden csúszva elindult az idegen felé.Két kezét előre nyújtva tartotta a Könyvet.

-  Add ide és fejezd be amit Isten rád bízott  -  szólt  majd a papot egyik kezével a magasba emelte,a másik kezével pedig magához ragadta a Könyvet.
A többi harcos,akik szintén fényes fekete páncélt viseltek,némán álltak.A lovak mint kőszobrok meg sem rezzentek.
Vezetőjük a papot a földre dobta,majd lassan leszállt a lováról és a máglya felé indult.A tömeg még jobban széthúzódott,hatalmas kör alakú teret nyitva előtte.Súlyos léptei alatt porzott a föld.Lassan ért oda a megkötözött lányhoz.Levette fémkesztyűjét,majd kezével végigsimította a nő arcát.

-  Bevégeztetett  -  mondta hallkan,miközben az arcát elfedő maszk alatt szemei könnybelábadtan mosolyogtak.  -  Tudtuk hogy így lesz.Van amikor Isten erősebb mint én és nem tehetek ellene semmit,de csak egy szavadba kerül és szembeszállok vele hogy szabad légy.
A nő csak nézett .Szemében valami furcsa érzelem csillogott.
-Már késő,ennek így kellett történnie - szólt halkan.
A férfi sokáig lehajtott fejjel a földre nézett mielőtt megszólalt.

-  Régen láttalak Jezabel. -  Több mint egy éve eltüntél,hiába kerestelek nem találtalak.Azt beszélik szültél egy gyermeket.Egy fiút.Ő az enyém.

A nő arcán könycseppek futottak végig,majd megszólalt.

-  Doors - szólította nevén a harcost.  - Neked nincs fiad.Csak egy gyermek van.Az én gyermekem,akinek az emberek között kell fölnőnie.Nem lehet az a sorsa mint a miénk.Ne keresd,és ne kutass utánna mert úgy sem találod
meg.                                                                                            -   3  

- Ő az enyém!  -  visszhangzott a harcos menydörgő hangja.  -  Neki kell folytatnia a mi küldetésünket.Meg fogom találni!

-  Nincs semmilyen küldetés.Nem harcolhatsz örökkön örökké.
Az idegenek elmentek,a barbárok pedig félnek tőled.Az emberek most már békességben élhetnek.

-  Igen.Békességben...Nyugodtan...Boldogan... 
Amit nekem köszönhetnek.Mégis gyűlölnek.  -  mondta lassan tagoltan, mintha minden kimondott szó jelentésén gondolkodna.

-  Gyűlölnek,mert Te sem szereted Őket.Te csak a dolgodat teszed,és tetted amire fölesküdtél és amiért küldtek.
A gyermeknek  az emberek között kell leélnie az életét,boldogságban.

-  A gyermek a jövőm!  -  visszhangzott mély hangja Doorsnak.Meg fogom találni.Büszkén viseli majd a terhet,és büszke lesz szüleire.

A nő szemei a távolba meredtek,majd halkan megszólalt.
-   Valamikor szerettelek,és azt mondtad te is szeretsz.Veled kezdődött,hát fejeződjön is be veled.Legyen a Te kezed az amely meggyújtja alattam a máglyát.

Doors nem szólt semmit.Sokáig,sok sok percig csak némán állt,majd az emelvényen lévő egyik fáklyát a kezébe vette és még egy utolsó pillantást vetve  Jezabelre meggyújtotta alatta a máglyát.

A lovak dübörgése még mindig hallattszott a távolból amikor a lángok a magasba csaptak.
Kis idő múlva hosszú fájdalmas sikoly szállt fel az ég felé,majd mindent elárasztott az égő emberi hús édeskés émelyítő szaga.

Ezt követő időszakban  sok-sok holdnapon át a városiak által nevezett "Halál Sereg" minden nap hajnalban levonult és átkutatva a házakat összedte az egy évnél fiatalabb gyermekeket.Másnap azonban mindet visszahozta sértetlenül a főtérre.
Aztán eljött az idő mikor már a Sereg nem jött többet.Nem lehetett hallani felőle semmit.Gyakran lehetett látni a romos Vár fölötti sziklaszirten egy hatalmas fekete lovast aki órákig állt lovával mozdulatlanul,majd hirtelen eltűnt.A Fekete Seregnek köszönhetően,hosszú évek teltek el úgy hogy félelem nélkül élhettek a városka lakói.Nem jöttek a barbárok sem az idegen lények.

                                                                             Folytatás
                                                                           II. fejezet

 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés